Bár ne kellene leírnom ezeket a sorokat, és minden folyhatna tovább a saját medrében, a gyász terhe nélkül, és nekem most mégis ez jutott osztályrészemül. Ismételten a szomorúság és a gyász áztatja lelkünket, mely ellen tenni nem lehet. Nincs rá gyógyír, és nem mulasztja semmi sem a fájdalmunkat, melyet ránk ruházott Christopher Lee elhajózása. Ám nem szabad megragadnunk a gyászban, nem gondolhatunk az elmúlásra, hisz róla még sokáig fogunk ódákat zengni. Kilencvenhárom éves volt, és ebből majd ötven évet a művészeteknek adott, melyekben remekelt, és melyek révén kitörölhetetlenné vált sok millió ember életéből. Jól lehet közülünk nem sokan találkozhattak vele személyesen, viszont annál többen láttuk őt a filmvásznon, hallottuk hangját nem csak narrátorként, de különböző zeneművekben is. Köszönöm neki, hogy annyi sok mindent eljátszott, hogy annyi sok mindent elmondott és elénekelt, hogy oly tanácsokat adott nekünk, melyek értéke, most a halála után még értékesebbek lettek és kell, hogy legyenek. Lelj békére és nyugalomra ott, ahová mi most nem kísérhetünk el téged. Örökké velünk maradsz Christopher.